Az OTP Bank agilis átállása a Shiwaforce-szal és a RI Consultinggal kapcsol magasabb fokozatba

william-iven-gcsnospexfs-unsplash.jpg

Az OTP Bank transzformációja 2019-ben kezdődött, aminek legújabb szakasza 2021 októberében zárult le. A működésfejlesztési projektben két tanácsadó cég, a RI Consulting és a Shiwaforce vett részt. Míg a RI Consulting a portfólió folyamat kialakítását vezette, addig a Shiwaforce a folyamattámogató eszköz (tooling) fejlesztéséért felelt. Mivel a munka során figyelembe vették az agilis és hagyományos területek sajátosságait, így továbbra is lesznek majd olyan területek, amelyek nem agilisan szerveződnek majd.

Mi fán terem az agilitás?

Az agilitás szervezetileg nagyobb decentralizációt jelent, miközben a célok és képességek sokkal közelebb kerülnek egymáshoz. Ez a szervezeti modell egyszerre stabil és dinamikus, nagyobb autonómiával, közösen meghatározott teljesítménymutatókkal és magasabb fokú tanulási képességgel. A cél, hogy a termék minél hamarabb kikerüljön a piacra, éppen ezért az így működő szervezetek ügyfél-fókuszúak. Habár eleinte leginkább a startupok körben volt népszerű, ma már a nagyvállalatok körében is népszerű, hiszen ha folyamatosan versenyképesek akarnak maradni, akkor bizony változtatni kell a működésükön. Ezt látta be például a LEGO, az Ericcson, a Barclays és most az OTP is.

“Azok a szervezeti egységek, amelyek a három évvel ezelőtt kezdődött transzformáció során váltak agilissá, már jól bevált rutin szerint, negyedéves ciklusokban, háromhavonta megtervezett prioritások mentén végzik a munkájukat.” - mondja Kisfalvi Bence, az OTP Bank Agilis és Üzletfejlesztési Igazgatóságának vezetője - “Vannak azonban olyan területek, amelyeknél nem opció az agilis működés, az ő esetükben egyre nehezebb volt a kapcsolódás az új munkaszervezési ritmushoz. A RI Consulting és a Shiwaforce közreműködésével kialakított folyamatnak köszönhetően arra számítunk, hogy rövid idő alatt közelebb tudjuk húzni egymáshoz a két működési módszert, mivel speciálisan a mi szervezetünkre szabott megoldást alakítottunk ki”

Milyen egy agilis szervezet a 21. században?

Az agilis szervezet egy olyan keretrendszerben működik, amelynek segítségével a cég pontosabban és gyorsabban tud tervezni, jobban tudja azonosítani a fejlődését hátráltató tényezőket, és magánál tudja tartani a kulcskompetenciákkal rendelkező munkavállalókat. “Jelenleg az egyes kulcskompetenciákért komoly verseny folyik a munkaerőpiacon. Ezért egyre meghatározóbb feltétellé válik, hogy a cégek olyan működési környezetet legyenek képesek biztosítani munkavállalóik számára, amelyben hatékonyan és elégedetten képesek dolgozni.” - mondja Szmola Roland, agilis szakember, a RI Consulting társalapítója.

Az OTP esetében a portfólió folyamat fejlesztésénél a RI Consulting feladata az volt, hogy kialakítsanak egy olyan irányt és keretrendszert, amelynek köszönhetően az egész szervezet együtt meg tudja tervezni, majd a menedzsmenttel közösen priorizálni azokat a legrelevánsabb projekteket, amelyeket a következő negyedévben szeretnének megvalósítani.

Az együttműködés végére a hitelintézetnél korábban bevezetett agilis működést összbanki szinten ki tudtuk terjeszteni, illetve optimalizálni. Az agilisan és nem agilisan működő területek számára pedig egy olyan összehangolt keretrendszert biztosítunk, ami átláthatóbb, hatékonyabb és gyorsabb negyedéves portfólió menedzsmentet tesz lehetővé.” - mondja Szmola Roland - “A transzformációt követően 2022 első negyedévére egy olyannyira kompakt stratégia állt össze, amely csupán a korábbi tervek 30%-át tartalmazta, így ezekre a feladatokra jut most kizárólag a figyelem és az erőforrás.”.

Az agilis vezető kulcsfontosságú

A több hónapos pilot projekt végére egy nagyon jó kapcsolat alakult ki a tanácsadó cégek és a menedzsment között, ami nagyban elősegítette azt, hogy a projekt ilyen sikeresen fejeződjön be. Az agilisan működő szervezetben kiemelt fontosságú az is, hogy a vezető is agilisan tudjon gondolkodni, hiszen egy személyben kell megtestesítenie a felhatalmazó, ösztönző, és szükség esetén coaching szemlélettel rendelkező munkatársat, aki a legjobbat tudja kihozni az emberekből.

Az OTP projektje is erre a csapatszemléletre fókuszált - a folyamat kialakításakor fontos szempont volt az is, hogy minden érintett komfortosan érezze magát, még akkor is, ha csak most ismerkedik az agilis folyamatokkal.

Címkék: üzlet, bank, otp, agilis